Így szól az a tünde fohász, amit ismeretlen szerzők vetettek papírra, s bár a könyv, melybe leírták, már rég elveszett, a vers fennmaradt, és még ma is ismeri, és mondja néhány kisebb, elszigetelt tünde közösség. Az ima valószínűleg jóval azelőtt keletkezett, mielőtt az emberek elhagyva nomád életmódukat, elkezdték feljegyezni koruk részleteit.

Ez talán az első feljegyzés, amelyben említés esik a Nimnáróról, korábbról származó utalásokat nem találtak még a múlttal foglalkozó bölcsek. Ebben a tünde imában kétes utalásokat találunk, hisz olvasva azt hihetjük, hogy a nemesvérűek egyik halhatatlan nagyasszonyát hívják így, de a későbbi kutatások ezt nem bizonyították, bár nem zárható ki, hogy élt valamikor egy ilyen nevű tünde úrnő, hisz a tündék előszeretettel adják ezt a nevet legszebb lányaiknak. De hogy mi is akkor pontosan a Nimnáro? Már a vers is utal a fehér fényre, ami utat mutat az emberek előtt. A Fehér Tűzről van szó, mely sok néven ismert, a leggyakoribb elnevezésnek talán az emberek által használt "Jóság Lángja", és a tünde eredetű Nimnáro tekinthetjük. A fehér tűz, amelyik boldogsággal ragyogja be az életet, ami békét és szeretet hoz, a tűz, amelyik megacélozza az akaratot, és bátorságot ad. Szinte minden nép regéiben megtalálható a Nimnáro, legélénkebben azonban az örökéletű tündék körében maradt fenn a szent tűz kultusza. S habár egy sem él már azok közül, akik a régi korokban látták volna a Nimnárot, a legenda tovább élt, és él a mai napig.

A Nimnáro-ról feljegyzett dolgok elég szegényesen fogalmaznak, és semmi pontosat nem tudnak mondani arról, hogy hogyan, és mikor keletkezett. Néhány tudós szerint egy nagy hatalmú ereklye volt Thrillion fénykorából, de mivel a tündék történeteiben már jóval korábbann feltűnt, ezért nem lehet megmondani, hogy mikor tűnt fel először a fehér láng. Egyes elképzelések szerint még a legrégebbi történeketeknél is ősebb, és azt se lehet pontosan megmondani, hogy ki hozta létre, és mi okból. Ezért a ritkás említés róla, a tudósok hiába keresték a válaszokat a kérdéseikre a Nimnáróval kapcsolatban, nem találták meg őket. A Nimnároról leginkább elfogadott vélemény kb. 500 éve alakulhatott ki, és ezt tekintik a hivatalos leírásnak.
A Nimnáro sok helyen és sokszor bukkant már fel az idők során, és habár el soha nem tűnt, néha hosszú évekig nem lehetett róla semmit hallani. Amikor újra előkerült, akkor általában valami változást hozott a feltűnésének környékén élő emberek életében. Sokszor ez a változás nem volt több, mint egy új uralkodó választása a régi helyett, de volt, hogy az egész vidék életét felforgatta, mint egy esetben, amikor emberek ezrei álltak be szerzetesnek, hogy a Nimnáro-nak megfelelő, tiszta életet éljenek. Minden esetben, amikor a Nimnáro előkerült, az emberek is megváltoztak, a bűnözés, a csalás teljesen kiszorult a társadalmukból. Jótékonyan hat az emberek lelkivilágára, még akkor is, ha csak a közelében van valakinek, aki valóban látta is a Nimnárot.

Ha azonban valaki személyesen meglátta, akkor más hatással volt rá a tűz. Az ő élete teljesen megváltozott, olthatatlan vágy kezdett el égni benne a jó iránt, és feladatának érezte, hogy tegyen valamit a világ jobbá tételéért. Sok esetben különleges erőhöz jutott, ami jelenthetett fizikai, vagy szellemi téren való változást is. Néha emberek olyan tudást kaptak a tűztől, ami a legbölcsebbek közé emelte őket akkor is, ha egyébként nem voltak tanult emberek. A katonák esetében pedig sokszor felfigyeltek az akarat és a kitartás megsokszorozódására, sőt néha olyan eset is akadt, akit a Nimnárora vetett pillantás miatt még a fegyverek is nehezebben sebeztek meg, és hihetetlen szívósságra tett szert. Hogy miként lehetséges ez?

A Nimnáro egy lélek, vagy legalábbis egy olyan dolog, amelyik igazából a szellemi síkon létezik .Ezért volt lehetséges az is, hogy nem egyfajta alakban tűnt fel, alig volt két megegyező megjelenési formája. Hol kard alakjában, hol egy személy alakjában, néha pedig lángoló tűzként jelent meg. Ezért is halványult a róla szóló legtöbb tudás, hisz sokszor nem is tudták az emberek, hogy a Nimnáro újra előkerült. Mivel a fizikai kivetülése csak időleges, ezért ami igazán lényeges, az az, hogy a szellem milyen nagy. Ez attól függ, hogy hány ember van, aki hisz benne, és tiszteli a Ninmáro-t. Az emberi érzelmek teszik egyre erősebbé, oly módon, hogy minden egyes embert, aki látja őt, megvizsgál, és ha méltónak találja a hordozásra, akkor átad neki a lényéből egy darabot. Ezért lesznek általa az emberek erősebbek, okosabbak, hisz magukban hordozzák ők is a lángot. Minél többen vannak, akiknek a szívében ég a Tűz, annál erősebb a Nimnáro, és annál erősebb az a pozitív hatás, amit a világra ki tud fejteni. Ezért van szükség arra, hogy minél több jószívű, ember fogadja magába a Nimnáro-t, hisz a Nimnáronak vannak ellenségei is!

Pontosabban nem a Nimnáro ellenségei, hanem a Tűz azoknak az ellensége! Valamikor a régi korokban ugyanis veszély közelgett, habár az emberek nem is tudtak róla, még a jósok se látták előre, hogy mi fog történni. A káosz abban az időben nagyon megerősödött, és emiatt a gonosz szolgái is nagyobb hatalomhoz jutottak. Igy történhetett meg az, hogy a káosz szolgái kaput nyitottak a külső sikok egyikére, amelyiken mérhetetlenül gonosz,és ősi lény várt magányába száműzve, Angacaghor, akit a régi tünde regék neveztek el vasagyarúnak, mert leggyakoribb alakja a mintegy három méteres fekete farkastest , aminek két szörnyű fém agyara volt. Ezt a démont a legősibb időkben száműzte a Mágusok Köre erre a külső létsikra, és évezredeken keresztül várt örök alvát aludva, de tudta, hogy az emberek gyengesége egyszer még lehetőséget ad neki, arra, hogy kitörjön börtönéből. Azonban nem egyedül jött. Hatalmas démonsereget hozott magával, ami elpusztitott mindent,ami az útjába került. A káoszszolgák azonban hibáztak, mert Angacaghortol hiába vártak hatalmat, őt semmi más nem érdekelte, mint a féktelen pusztitás. A bosszú hajtotta, szenvedést és halált akart, az elsők között végzett a saját "hiveivel".

Az emberek későn észlelték a bajt, és mikor komolyan el kezdtek foglalkozni vele, már késő volt, hisz az apró démonsereg hatalmassá duzzadt, ugyanis a démonok magukba olvasztották a városok lakóit, lélektelen, arctalan tömeggé téve őket. A fajok összes vezetője sietősen összegyűlt, de úgy nézett ki, hogy nem tudnak elég nagy sereget gyűjteni addig, amire a Vasagyarú seregei elérik erősségeiket. Végül csatába kényszerültek, embereik száma elenyésző volt az ellenséghez képest. Elkeseredetten tartották váraikat, de ahogy egyre inkább hátrább szorultak saját birodalmukban, annál reménytelenebbé vált a helyzetük, hisz az ellenség a saját embereikből szerezte az utánpótlást. Úgy tűnt, hogy már csak a csoda segithet, és a csoda egy ragyogó, fehérpáncélos lovag személyében érkezett meg. A lángsörényű paripán érkezett lovas magát Nimnáronak nevezte, és biztositotta a szövetséges népek vezetőit, hogy a háborút meg fogják nyerni. A tündéknek elég volt már a lovag jelenléte ahhoz, hogy új reménnyel hatalmas sereget toborozzanak, úrnőjük leszármazottát látták benne. A harcos a többi nép fiaira is rendkivüli hatással volt, új erőt és hitet öntött beléjük, és végül hatalmas sereggel várhatták az ellenséget. A szövetség seregei végül felülkerekedtek a démonokon, köszönhetően annak, hogy Nimnáro legyőzte magát Angacaghort. A démont visszazárták börtönébe, de megölni nem tudták, hisz ő ezen a világon halhatatlan. A lovag eltűnt, és hosszú évekig nem lehetett hallani a Nimnároról.

Aztán több száz évre rá Angacaghor újabb esélyt kapott a bosszúra. Maration valaha a tünde birodalom híres harcosa volt, de a káosz szava megrontotta tiszta lelkét, és elméjét elborította az Árnyék. Maration először népe körében próbált szövetségeseket találni, de több tündét nem tudott megrontani a gonoszság ereje, Marationt száműzték a tünde birodalomból. Sokáig bolyongott magányosan, hisz senki nem volt, aki megtűrte volna maga mellett a bomlott elméjű íjászmestert. Végül azonban társra talált egy Gordolod nevű nekromanta személyében, aki sötét kutatásai során felfedezte a külső síkon várakozó gonoszt, és híveket kezdett maga mellé gyűjteni tervéhez, hogy kaput nyissanak Angacaghornak. Tanítványai segítségével megnyitották ugyan a kaput, de a démon nem volt hajlandó alkut kötni a mágussal, és végül maga Maration végzett egykori szövetségesével. Angacaghor megkímélte a sötét tünde életét, és hadseregének parancsnokává tette. A káosz serege fertőző járványként söpört végig a kontinens északi területein, s mire elérte az északi védővonal kapuját, irtóztató méretűvé duzzadt. A szövetséges népek azonban felkészülhettek a támadásra, s vezetőik Vadászokat küldtek ki, hogy megtalálják Nimnáro sírhelyét, és feltámasszák a harcost. De a vadászok mind elbuktak, egy se találta meg a hajdani lovag sírját. A szövetség megkezdte az emberek kitelepítését a városokból.

Egy Juylie nevű féltünde vándor azonban különös dologra bukkant. Smaragderdő végtelenjében furcsa öregember házára talált. Az öreg haldoklott, mikor Juylie bement a házba. Halála előtt azonban elárulta, hogy hol talál rá a Nimnárora,hogy az erdőség közepén található rejtett vízesés mögött nyugszik. Az ifjú félelf felkerekedett, és hosszas bolyongás után megtalálta a vízesést. Ott találkozott egy földöntúli szépségű aranyhajú lánnyal, aki hófehér ruhát viselt, és fehér fényben ragyogó koronát. A lány elárulta Juylie-nak, hogy ő az újjászületett Nimnáro, és sietniük kell, mert Angacaghor seregei sorra foglalják el a szövetség legerősebb várait. Juylie az erdő vadait hívta segítségül, hogy mutassák az utat nekik. Két gyors vadlóval vágtattak a Birodalomba, de akkorra már az összes város lángolt, úgy tűnt, hogy elkéstek. Angachagor seregei megállíthatatlanul nyomultak előre. Végül a két fősereg egy hatalmas rónaságon került szembe egymással, a káosz légióinak élén maga Angachagor és hű csatlósa Maration állt, még a fény seregei Nimnároval vonultak csatába. A csata heteken keresztül tartott; emberek, tündék és töpök kűzdöttek valaha volt testvéreik ellen. Maration fekete nyílvesszői sok bátor harcos halálát okozták, miközben a törékeny tünde lány alakjában harcoló Nimnáro és Angacaghor saját csatájukat vívták. Nimnáro varázsereje összecsapott a démon fékezhetetlen káoszmágiájával. Végül Nimnáro visszaszorította a démont örök börtönébe, de a győzelem tragédiává vált. Maration utolsó fekete nyilvesszője megölte a legyengült Nimnárot. A szövetség végül győzelmet aratott, de látszólag elveszítette a jövő reményét. Azonban Nimnáro nem teremtmény, így testének halála csak legyengítette a Tűz erejét, a Nimnáro fénye csak elhalványult.

Így történhetett meg, hogy az Árnyék befolyása egyre nagyobb és nagyobb lett. Egész népek, fajok álltak be a gonosz szolgálatába, a világ kezdett sötétségbe borulni, egyedül a többi nagyhatalmú erő tartotta vissza az Árnyék hódítását.

Thrillion virágzásának hajnalán Angacaghor seregei harmadszor is menetelni kezdtek, de a démon maga nem tudott testet ölteni, hisz börtönéből nem tudott kiszabadulni. Thrillion ekkor hatalmas csatákat vívott az Árnyék többi seregével, és nem vették észre a hátulról közeledő veszélyt. Angachagor seregei ellenállás nélkül dúlták végig a városokat s falvakat. Ekkor tűnt fel egy ifjú ember férfi, aki Thrillion városának egyik legnagyobb nemesi családjának legifjabb sarja volt. Angraidar volt a neve. Híveit összegyűjtve felkutattta a Nimnáro-t, ami kard alakjában nyugodott egy tó fenekén. Angraidar és kis csapata esküt tettek a kard előtt, ők nem hagyják, hogy Angacaghor alattomos módon elpusztítsa városukat. ők lettek a Nimnáro Lovagjai. Angraidar hívására nagyszerű harcosok csatlakoztak a lovagrendhez, aminek tagjai Hófehér páncélt és köpenyt viseltek. A lovagok Carason mezején csaptak össze a démoni sereggel. Élükön Angraidar vonult, kezében a Fény Pengéjével, a Nimnáro-val. Azon a napon Angacaghor összes démona elpusztult. A lovagok eltűntek, senki se tudja, hogy hová mehettek. Egyesek azt beszélik, hogy mind elestek a csatában, mások azt mondják, hogy a lovagok eleven fénnyé váltak, és a csata dicsőségét hirdetve világítanak a Carason mezőn, mikor leszáll az éj.Egy öreg kereskedő feljegyzései pedig egy furcsa fehér fényben derengő menetről számolnak be a tünde birodalom határánál. Bárhogy is történt, Angraidar és a Fény Lovagjainak érdemét semmi nem veheti el.

Hosszú idő telt el Thrillion bukása óta, és az emberek elfelejtették a régi történeteket a démonról és a fehér tűzről. Csupán régi poros könyv oldalain olvashatunk utalásokat régi csatákról, melyben a bátorság és a becsület győzedelmeskedett a káosz seregei fölött.
A Nimnáro lángja azonban továbbra is lobog, magányos hegyen várja a következtő csatát ősi ellenfelével szemben. Csupán néhányan tudnak arról, hogy hol kell keresniük a Jóság Lángját, ők továbbra is őrzik emlékét, és nem hagyják, hogy a feledés szele végül eloltsa a lángot. Nem hagyhatják, hisz ha a Nimnáro eltőnik, a jobb jövő; reménye is vele veszik...
A harc talán sohasem ér véget...

Ősi vér ébredj fel
Harag szeme égjél el
Tiéd életünk s halálunk
Hagyd, hogy újra rád találjunk!

Cagliostro, Avarinon uralkodojának, Lendangd királynak írnoka